Mars - Utunk a vörös bolygóra

Ron Howard képességei nem koptak meg az idők során, jó döntés volt rábízni ennek a minisorozatnak a rendezését. Az Apollo 13 c. filmjével már bizonyítottan az igaz történet alapján íródott űrkalandok veteránjának számít, aki képes volt elismerést kivívni a balszerencsés számú űrprogram, akkoriban a NASA-nál dolgozó valódi résztvevőitől is.

A produkciót Magyarországon forgatták, ami által több ismerős hely és díszítő elem kerül szembe velünk, csak kettőt kiemelve: gödöllői Szent István Egyetem gépész aulája, budapesti Üvegbálna.

budapesti Üvegbálna
gödöllői Szent István Egyetem gépész aulája


Ami az elejétől kezdve látszik, hogy a sorozat által felkarolt téma bemutatását érezhetően a teljesség igényével készítették. Maga az intro képsorai olyan valós eseményeket idéznek, amik végigvezetik az emberiség kilépését a világűrbe, majd elmeséli azokat a feltételezett jövőbeli eseményeket, amik a Mars meghódításának irányába tett törekvés eredményei. Nagy gonddal tervezték meg a múltból és a jelenből levezetett jövőképet, amibe belekötni lehet, de pontosabb ''jóslattal'' senki nem rendelkezik. Ezt a jövőképet igyekeztek szakemberekkel, - és jelenleg is ezen a területen dolgozó szakavatottak bevonásával - egy minél inkább a valóságot leképző történetet, dokumentumfilmes változatban kivitelezni.

Összességében egy lépéssel közelebb áll a dokumentumfilmek világához az egyszerű filmektől, de nem azokkal a tipikus illusztrációkkal találkozunk, mint ahogy azt már megszokhattuk a legtöbb ismeretterjesztő művektől. A filmben nincs narrátor, minden esetben egy a filmben szereplő karakter meséli el a történetet saját szemszögéből. Ettől sokkal filmszerűbb lett, amit alkalmanként megszakít egy értelmező, jövőképet adó, történelmi eseményekként feltűnő kitekintésekkel operáló, a filmes történetszálban nem szereplő Elon Musk, vagy Stephen Petranek és még sokan mások, akik szakmailag kompetensek.

Tehát összegezve egy olyan történet szálai bontakoznak ki, ami elengedhetetlenül ragaszkodik a fizikai törvények valóságához, és a mérnöki mentalitással rendelkezők szemléletéhez. Mindemellett az emberi vágyálom megtestesülését önti formába a karaktereken keresztül, két tényközlés szünetében.

Hiánypótlónak tekinthető alkotás, mert a film részleteiben elmerülők észrevehetik, milyen aprólékosan dolgozták ki a viszontagságokat (és azok megoldásait), amikkel egy esetünkben a Mars kolonizálása közben szembetaláljuk majd magunk.

Ez a fajta realitás követés egyszerűen nincs jelen a filmes iparban, mert a szélesebb tömegekhez nem talál magának utat, a dokumentum filmnek száraz adatközléseitől pedig messze drámaibb, érzelemdús történetet adnak át a nézőnek.



Megjegyzések

Posztok